Miért is foglalkozom a kommunikáció hatékonyságával?

Makó Csaba

Mivel ez az első bejegyzés ezen a blogon, illendő, hogy bemutatkozzak. Makó Csaba vagyok, és 2012 óta foglalkozom kommunikációs hatékonyságvizsgálatokkal.

Hogyan került ez a téma látókörömbe?  Több mint 10 évet töltöttem médiaügynökségi oldalon, főként multinacionális vállalatoknál, és úgy éreztem, hogy a hatékonyságmérés területén bizony jókora piaci rés tátong.

Ügyfeleink számtalanszor fogalmazták meg különböző stratégiák, éves tervek prezentációja, megbeszélése során a következő kérdéseket: És ez hatékony?  Optimális?  Megtérül?

Őszintén szólva a legjobb esetben is csak részválaszokat tudtunk nekik adni…

Így mikor önállósodásom hajnalán számba vettem, mit is tudnék hasznosítani a hosszú évek során összegyűlt tapasztalataimból, ez a terület került a lista tetejére.

Ügynökségi partnerként több hatékonysági elemzésben is részt vettünk, és félig kívülállóként, de mégis bepillantva a kulisszák mögé nagyon jól láttuk, mire lett volna szüksége a megrendelőnek, s hol csúszott félre a megvalósítás. Mert sajnos legtöbbször félrecsúszott – de épp ez jelentett esélyt számomra az induláshoz.

A marketing, ezen belül a marketing-kommunikáció hatékonyságmérése széles körben értelmezhető feladat, nyilván minden érintett cég foglalkozik vele. Ám a fent említett rövid, de velős kérdésekre sajnos nem léteznek egyszerű, könnyen megszerezhető válaszok.

Az általam használt módszer, a marketing-mix modellezés szintén nem csodaszer, de a statisztikai-matematikai háttér, továbbá a piaci ismeretek, tapasztalatok segítségével – véleményem szerint – a legkomplexebb választ tudja adni.

Ebben a blogban terveim szerint nem annyira száraz, nehezen emészthető szakmai témákról fogok írni, hanem a mindenki számára ismerős és érdekes hatékonysági, megtérülési, optimalizálási módszereket, lehetőségeket próbálom meg minél több oldalról körbejárni. Teszem ezt immár közel 5 év közvetlen piaci tapasztalatával, ami azt mutatja: érdemes erről beszélni, ezzel foglalkozni, hiszen nincs olyan kommunikációs terv, stratégia, melyet ne lehetne még jobbá tenni.

Remélem, minél több olvasómnak, követőmnek tudok majd hasznos információkkal szolgálni.

Makó Csaba

Több mint 10 évet töltöttem médiaügynökségi oldalon, főként multinacionális cégeknél. 2012 óta foglalkozom kommunikációs hatékonyságvizsgálatokkal.